Lopják a weboldalad tartalmát?

Linkmanagement Címkék: weboldal plágium másolás2009.11.25. 12:08

Ez a téma csak látszólag tűnhet úgy, hogy nem kapcsolódik a keresőmarketinghez.

És ezáltal ismét egy új fogalommal kell megismerkednünk, ez pedig a tartalom duplikáció. 
Sajnos gyakori hiba, hogy egy webmester egy témára vásárol több domain-t és ezeket ugyanazzal a tartalommal tölti fel. Jó, ha tudjuk, hogy ezért a Google bünteti oldalunkat.

Amire most szeretném felhívni a figyelmet, mégsem ez a jelenség. Hanem az, amikor más oldalak szerkesztői mindenféle jelzés nélkül átemelik oldalunk tartalmát. Mivel erről nem kapunk jelzést, így nem is tudunk róla. Néhány héten belül viszont meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a weboldalunk a keresők találati listájában szépen visszaesik.

De hogy a Google tudja, hogy melyik volt az eredeti forrás? Igen, ez részben igaz is. Hiszen, könnyedén leellenőrízhetjük a találati listában a "Tárolt változat"-ban, a dátum alapján, hogy melyik oldal volt a forrás, melyik oldalt indexelte be előbb a Google. De ettől még ne dőljünk hátra a székünkben megnyugodva, mert ha egy blogra kerül a szellemi termékünk, könnyen járhatunk úgy, hogy a keresőrobotok ott fogják elsőként leindexelni oldalunk tartalmát. Hiszen a blogokon gyakrabban megfordul a keresőmotor a gyakori frissítések miatt.

Ellenőrízd most, hogy weboldalad tartalmát nem használja-e valaki illetéktelenül.

Ide írd weboldalad címét!

Deeplinkek küldése katalógusba

Linkmanagement Címkék: linképítés deeplink2009.11.04. 11:37

Ezt a témát nagyon fontosnak tartom, mert a weboldal tulajdonosai hajlamosak megfeledkezni erről a linkmarketing során.

De kezdem mindjárt annak a magyarázatával, hogy mi is az a deeplink?
A weboldalon belül az aloldalakat nevezzük deeplinknek, vagy másnéven mélylinknek.

A legtöbb weboldal tulajdonos sajnos csak a főoldalba fektet sok energiát, pedig egy jól összerakott honlapon az aloldalak is megállnák a helyüket főoldalnak is. Ez a webáruházak esetén kiemelkedő fontosságú is lehet.
Az aloldalakra azért is szánjunk kellő figyelmet, mert a keresők számára tartalmi szempontból sokkal fontosabbak az aloldalak.

Ha az aloldalak felépítése is megfelelő, akkor bátran ajánlhatjuk azokat katalógusokba. Mielőtt azonban ezt megtennénk, olvassuk el a katalógusok szabályzatát, mert nem mindegyik fogadja el a mélylinkeket.

A felhasználók szempontjából is fontos, hogy ha keres valamit a neten, akkor arra az oldalra jusson, ahol a számára értékes információ van. Látogatókat veszíthetünk, ha még neki kell keresgélnie oldalunkon, és nem egyből oda jut, ahol a számára értékes információ van.

 

Tömören: Építsük fel weboldalunk aloldalait úgy, hogy azok olyan értékesek legyenek, mint maga a főoldal, majd regisztráljuk katalógusokba a megfelelő kulcsszavakkal.
 

Végre! Itt van!

Linkmanagement Címkék: pagerank2009.10.30. 20:43

Sziasztok,

PageRank update volt! Jó sokat kellett most rá várnunk!

Nézzétek, ellenőrízzétek, hogy honlapotok milyen értékelést kapott!

http://www.yox.hu/pagerank/

 

 

Ingyenes tárhely? Jól gondoljuk meg!

Linkmanagement Címkék: tárhely2009.10.17. 17:46

Miután elhatároztuk, hogy saját honlapot szeretnénk, a következő lépés a tárhely kiválasztása. Az ingyenes tárhely is lehet jó döntés. Csupán attól függ, hogy mi a célunk a weboldallal.

Céges oldalnak semmiképpen sem javaslom az ingyenes tárhelyet. Egy cég ezzel szinte azonnal a hitelességét veszíti. A felhasználók kevésbé bíznak olyan vállalkozásban, amely nem képes áldozni néhány ezer forintot korrekt tárhelyre.

Ha szolgáltatás vagy termék eladás a cél, akkor se várjuk a látogatók, vásárlók sokaságát. Hogy miért?

Mert az ingyenes tárhelyen lévő oldalt nehéz keresőoptimalizálni. Nem tudunk igazán sikeres linkmarketinget sem végezni ezekre az oldalakra, mert a katalógus szerkesztők nagy része nem veszi fel a gyűjteményébe. Vannak kivételek ugyan, de ahhoz igényesnek kell lennie az oldalnak, ennek megítélése viszont szubjektív...

Az ingyenes tárhely nagy veszélye az is, hogy a szolgáltató bármikor törölheti oldalunkat. Ha ügyfeleink adatait is ott tároljuk, annak is búcsút inthetünk.

Az ingyenes tárhelyek egyik fő jellemzője még, hogy az oldalon reklámcsíkok vannak elhelyezve. Az oldal dizájnját ez sokszor erősen rontja.

Azt hiszem ezeket tekintetbe véve érdemes átgondolnunk, hogy kifizetünk-e évente néhány ezer forintot tárhelyre vagy elfogadjuk az ingyenes tárhelyek által szabott korlátokat.

Lehet, hogy weboldalad büntetve van, csak nem tudsz róla?

Linkmanagement Címkék: google büntetés linkmarketing2009.09.17. 16:09

Sokszor felhívjuk a honlaptulajdonosok figyelmét arra, hogy óvakodjanak azoktól a katalógusoktól a linkmarketing során, amelyek büntetve vannak. Ha ilyen katalógusokba regisztráljuk weboldalunk, a mi honlapunk is könnyen kerülhet parkolópályára a Google-ban.

Igen ám, de honnan tudjuk, hol látható az, hogy egy katalógus büntetett?

A válasz: Sehonnan.

Magán a weboldalon nem látni többnyire semmit. Sokszor csak a szubjektív megítélésünkre hagyatkozhatunk.

Most leírok két módszert, hogy hogyan tudjuk leellenőrízni, hogy weboldalunk büntetve van-e?

  • Írjuk be a Google keresőjébe a weboldalunkat így: site:sajátwebcím.hu

Így láthatjuk, hogy az oldalunk szerepel-e a Google indexében. Ha korábban szerepelt, és most nem kapunk találatot, biztosak lehetünk benne, hogy weboldalunk büntetve van.
Ez esetbe ha tudjuk az okát a büntetésnek (már pedig egy webmesternek illik tudni az okot) szüntessük meg, majd töltsük ki a reinclusion request űrlapot, és kérjük a honlapunk újra indexelését.

 

  • Írjuk be a keresőbe weboldalunk TITLE-jében található egyedi kulcsszavakat.

Ha a találati lista elején nem szerepel a honlapunk szintén büntetésre kell gondolnunk. Orvosolhatjuk ezt is a reinclusion request űrlap kitöltésével.

 

A büntetés nem minden esetben ilyen szélsőséges. Nem ismeretlen fogalmak ma már a "minusz 30-as büntetés" vagy a "minusz 950-es büntetés". Ritkán előfordul a "6. hely büntetés", amikor a honlapunk a találati lista első helyéről a hatodikra kerül. Akkor is gondoljunk büntetésre, amikor honlapunkat a "kiegészítő találatok" között találjuk meg. Ez esetben lehet, hogy újabb backlinkek szerzése segítségünkre lesz és a weboldalunk visszakerül a találati listába.

Ezeket a fogalmakat ne keverjük össze a "Google dance" jelenséggel. Új honlapok esetében nagyon gyakori, hogy a találati listában ugrál a honlap. Ez körülbelül egy év után szűnik meg. 

Kinek NEM ajánljuk a linkmarketinget?

Linkmanagement Címkék: látogatottság kulcsszavak2009.09.07. 19:48

Furcsának tűnhet a kérdés, de azonnal magyarázatot is adok rá.

Annak nem ajánljuk, akinek nincs célja a weboldala látogatóival.

Egy honlapnál elengedhetetlen, hogy mérjük a látogatottságot, és azt ki is elemezzük.

A legfontosabb szempontok, amit egy jó látogatottság mérővel meg is kaphatunk:

  • Egyedi látogatók száma (napi, heti, havi bontásban)
  • Oldalletöltések száma
  • Visszatérő látogatók száma
  • Mennyi időt töltött el a látogató a weboldalunkon?
  • Hány százalékos a visszafordulások aránya?
  • kulcsszavak, amelyek által megtalálják honlapunkat a keresőkben
  • A forgalom legfőbb forrásai

Ezek mind olyan információk, amelyek rendkívül fontosak ahhoz, hogy tudjuk, mi az a tényező a weboldalunkon, amin változtatnunk kell.

A legutolsó pontra külön felhívnám a figyelmet. A forgalom legfőbb forrásakor három tényezőt vesznek figyelembe a látogatottság mérő eszközök:

  1. A közvetlen forgalmat.
  2. Hivatkozó webhelyek
  3. Keresők

Ez az információ a linkmarketing szempontjából fontos. Hiszen láthatjuk, hogy melyek azok a katalógusok, amelyek közvetlen forgalmat is generálnak.

A kulcsszavakra is figyeljünk, hiszen korábban már írtam, hogy milyen nagy jelentősége van az anchor textnek, vagyis a linkekre helyezett kulcsszavaknak.

Tehát visszatérve a címben szereplő kérdésre, ha nincs célunk a látogatokkal, ne pocsékoljuk el a pénzünket marketingre.

A linképítés időtartama

Linkmanagement Címkék: katalógus linkmarketing backlink linképítés2009.08.31. 14:19

Hogy mikor van kész egy honlap linkmarketingje? A válasz: SOHA! Annyi backlinket gyűjtsünk, amennyi csak lehetséges. Az eredmény lehet akár több tízezer is.

A linképítés legyen folyamatos. Szánjunk rá mindig időt. Új honlap esetén a kezdetekkor nincs nehéz dolgunk. A keresők segítségével sok katalógust megtalálunk, aztán ezeknek a száma egyre csökken. Viszont, ha egy idő után nem jelennek meg új hivatkozások a honlapunkra, akkor az várhatóan rontani fogja a helyezésünket a keresőkben.
Ekkor mit tehetünk?

Az első és legfontosabb, hogy mindig bővítsük a honlapunk tartalmát. Fejlesszük ahol tudjuk. Ezáltal egy katalógus további rovataiba is tudjuk ajánlani az oldalunkat. Újabb backlinkeket szerezhetünk.

A második fontos tényező, hogy a tartalom legyen értékes, így elérhetjük azt, hogy elkezdenek sok helyen hivatkozni weboldalunkra. Ezt segíthetjük azzal, hogy weboldalunk témájában írunk egy hírt, szúrjuk bele a honlapunk linkjét és küldjük szét különböző portáloknak. Higgyétek el, hogy a híreknek, cikkeknek többnyire örülnek a híroldalak és publikálják azokat.

Aztán ne feledkezzünk meg a konkurenciáról sem. Biztosan találunk olyan linkgyűjtő oldalt, ahol ők regisztráltak, mi pedig még nem. Ellenőrizzük ezt is. Újabb backlinkeket nyerhetünk.

A Google indexelte már a weboldalam?

Linkmanagement Címkék: google2009.08.19. 18:50

Új honlap esetén ez a kérdés gyakran felmerül. Hogy a keresőrobotok mikor találják meg a weboldalt időben változó, de ezt meg kell gyorsítani linképítéssel, linkmarketinggel. Néhány hét még így is eltelik.

Hogy honnan tudjuk meg, hogy a robotok jártak-e már az oldalunkon?

Ellenőrízzük le!

Írjuk be a Google keresőmezőjébe a weboldalunk címét így: site:weboldalunkcíme.hu kifejezést.

Ekkor megkapjuk azokat az oldalakat honlapunkról, ahol már járt a keresőrobot és azt indexelte.

Arra is van mód, hogy leellenőrizzük, hogy utoljára mikor járt a robot a honlapunkon.

Ez esetben a keresőmezőbe ezt a kifejezést írjuk: cache:weboldalunkcíme.hu
 

Hogy válasszuk ki a megfelelő kulcsszavakat?

Linkmanagement Címkék: kulcsszavak2009.08.17. 19:35

 

A kulcsszavak kiválasztásánál segítségünkre lehet egy program. Bár a programot nem erre találták ki elsősorban, mégis bátran használhatjuk a Google kulcsszókiválasztó eszközét. Ha beírjuk a kulcsszót a megfelelő mezőbe, megtudjuk, hogy havonta átlagosan hányan keresnek rá az adott kulcsszóra.

Érdemes olyan kulcsszót választanunk, amiben nem erős a verseny. Itt is gondoljuk végig, hogy mennyire van értelme annak, hogy ráfekszünk egy erős kulcsszó optimalizálására vagy pedig olyan kulcsszót választunk, amire ugyan kevesebben keresnek rá, de nagyobb eséllyel indulhatunk a keresőkben az első helyért.
A kulcsszavak minél specifikusabbak, annál jobbak.
Barátaink, ismerőseink segítségét is kérhetjük. Érdeklődjünk tőlük, hogy ők milyen kulcsszavakat használnak, ha az adott témában keresgélnek. 

Itt az is azonnal felmerül, hogy ellenőrizzük a szavak:

  • szinonímáját
  • ügyeljünk a ragozásra
  • egybe vagy külön írjuk összetett szó esetén


Fontos, hogy a kulcsszavak valóban szerepeljenek a weboldalunk szövegében. Munkánk során gyakran találkozunk ezzel a jelenséggel, hogy a weboldal tulajdonos olyan szóra optimalizálná a weblapját, ami nem szerepel a szövegben.
Tegyük bele, minél magasabb az előfordulása annál jobb, DE! ne felejtsük el, hogy oldalunk elsősorban a felhasználóknak készül, nem a keresőrobotoknak. A szövegben gyakran legyen ott a kulcsszó, de emelett legyen jól értelmezhetó.

Mikor kezdjük el a honlapunk linkmarketingjét?

Linkmanagement Címkék: linkmarketing2009.08.12. 17:51

Ha honlapot szeretnénk, első lépés amit meg kell tennünk az a domain név regisztrációja.

Ezzel párhuzamosan már dolgozhatunk a tartalmon és a dizájnon.

Ha minden a helyére került tartalmilag, szerkezetileg, el lehet kezdeni a linkmarketinget.

Itt szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy ha van egy menüpont, ami még nincs tartalommal feltöltve, inkább vegyük le. Ha a webkatalógusok szerkesztőinek egy ilyen honlapot ajánlunk, szinte biztosak lehetünk az elutasításban.
(Azt csak zárójelben jegyezném meg, hogy annál nincs kiábrándítóbb, amikor a menüpontban ott van az "Akció" és amikor rákattintunk, üres a tartalom. Ne legyen az "Akció" örök menüpontja a weboldalunknak, mert a látogatók bizalmát hamar elveszíthetjük így.)

A linkmarketing első lépése, hogy megírjuk a honlapunk leírását, és a legfontosabb kulcsszavakat.

A leírásnál nagyon fontos, hogy ne csak egyféle szöveget írjunk és ne csak a főoldalra.

Ügyeljünk arra is, hogy ne néhány nap alatt regisztráljunk mindenhova, főleg ne azonos szöveggel, mert a google ez esetben büntet.
Ha kiadjuk a munkát külső cégnek, nagyon fontos, hogy tisztázzuk, használnak-e robotokat a regisztrációnál. Ha igen, azonnal felejtsük el őket. Nagyon sok kárt tud okozni honlapunknak egy ilyen kampány.
 

Nagyon fontos, hogy az aloldalakat is regisztráljuk be. Sok katalógus csak a fődomaint fogadja el, de azért mélylinkeket is gyűjthetünk szép számmal.

A következő bejegyzésben a kulcsszavak fontosságáról fogok írni. Hogy milyen a jó kulcsszó, és hogyan határozzuk meg az oldalunkra vonatkozó, legerősebb kulcsszavakat.

PageRank frissítés!

Linkmanagement Címkék: pagerank2009.08.08. 21:58

Sziasztok!

PageRank export volt, ellenőrizzétek, hogy milyen értékelést kapott a honlapotok!

http://www.yox.hu/pagerank/

 

 

 

webkatalógusok értéke

Linkmanagement Címkék: pagerank webkatalógus linkgyűjtemény2009.08.06. 11:54

Sokszor felmerül a kérdés, hogy érdemes-e külföldi katalógusokba is beregisztrálni honlapunkat.

Vannak cégek, akik akár 1000 regisztrációt is ígérnek. Mindenkit óva intenék attól, hogy ilyen helyzetbe beleszaladjon. A külföldi katalógusokban történő regisztrálás biztosan nem használ weboldalunknak, sőt még kárt is okozhat.

A hazai katalógusok értékelésénél sokszor megoszlik a vélemény. Egy katalógus minőségének egyik mérvadó adata a PageRank értéke. Van aki azt mondja, hogy a PageRank-nek semmi jelentősége. Az én tapasztalatom az, hogy vannak pl. 4-es PageRank értékű katalógusok, amik már nem élnek, nem frissülnek egy ideje. És vannak még új katalógusok, amik még nem kaptak értékelést, de nagyon jó minűségűek. A PageRank érték általában három havonta változik. Tehát, érdemes időnként elvégezni az ellenőrzést.

Emellett azon is érdemes elgondolkodni, hogy ha van egy katalógus, aminek a PageRankje 4-es, és kb. 12 000 link található benne, biztosan jobb-e, mint egy 2-es értékű katalógus, amiben a linkek száma kb. 600 db. Nem nehéz kitalálni, hogy a felhasználó, hol találja meg hamarabb a weboldalunkat.

Amire ügyeljünk, hogy hazai katalógusok között lehetnek olyanok, amelyek büntetve vannak. Ha ilyen oldalakra is regisztrálunk, akkor weboldalunk a google találati listájában jó időre visszaesik. :-(

Milyen a jó linkmarketing?

Linkmanagement Címkék: linkmarketing2009.08.05. 12:35

Sziasztok,

azt gondolom, hogy ennek a kérdésnek a megválaszolására kell néhány bejegyzés.
Sok minden van ebben a témában, amit érdemes, fontos megemlíteni.

Kezdjük azzal, hogy amikor weboldal tulajdonosoknak ajánlom a szolgáltatásunkat, akkor sokszor az a válasz, hogy a lap.hu oldalakon már ott vagyunk. Oda már regisztráltunk.
Ez jó, igazán remek. De vajon elég-e? Sajnos, sokan hajlamosak azt hinni, hogy az.

Pedig közel sem. A hazai katalógusok száma rengeteg, de körülbelül 150 az a katalógus, ahova érdemes beregisztrálnunk, főleg ha induló honlapról van szó. A 150 főkatalóguson belül, még nagyon sok helyre tudjuk ajánlani honlapunkat. Például, ha egy mosógépszerelő weboldalát akarjuk népszerűsíteni, akkor csak a lap.hu oldalon belül kb. 10-15 helyre tudjuk ajánlani. (szerviz.lap.hu, mosogep.lap.hu, szerelo.lap.hu, haztartasigep.lap.hu, hasznalt.lap.hu, haziasszony.lap.hu, budapesticeg.lap.hu, vendeglatoipar.lap.hu... stb.)
 

Ebből is láthatjuk, hogy a linkmarketing egy folyamatos munka. Ha nem szervezzük ki egy cégnek a munkát, akkor erre a feladatra mindig szánjunk időt, hiszen ez az egyik olyan reklámozási lehetőség, ami hosszútávon biztosítja a látogatókat a weboldalunkra.

7. Megválaszolatlan kérdések

Linkmanagement Címkék: weboldal látogatottság csökkenése2009.08.04. 12:44

A 7. és egyben utolsó javaslatom következik arra, hogy egy felhasználót, hogyan veszítsünk el véglegesen.

Sok honlapon olvasható, hogy ha egy felhasználónak kérdése van, "Írjon nekünk!"

Ő ezt meg is teszi, de választ rossz esetben hetek múlva kap meg, mégrosszabb esetben soha.

Erre nagyon figyeljünk, hogy a potenciális megrendelőinknek, vásárlóinknak szinte azonnal reagáljunk a kérdéseikre. Ne engedjük át a konkurensünknek ilyen könnyedén a vevőinket!

 

6. Pop-up-ok

Linkmanagement Címkék: weboldal látogatottság csökkenése2009.08.03. 21:49

Sziasztok,

folytassuk hát a sort...

6. Felugró ablakocskák.

Higgyétek el, hogy a felhasználók zöme, már azelőtt bezárja ezeket az ablakocskákat, mielőtt be tudnának töltődni. Éppen ezért egyre több trükköt alkalmaznak a szerkesztők, hogy a pop-upok akkor is elvezessék a felhasználót az adott oldalra, ha ő nem akarja. Ilyen például, amikor egy kis (×)-et tesznek a jobb felső sarokba, és a gyanútlan felhasználó rá is klikkel, de azzal nem az ablakot zárja be, hanem már nyílik is meg a reklámozott oldal.

Hogy ez mennyire hatékony, mennyi a visszafordulási arány nem tudom. Ebben nincsenek konkrét tapasztalataim. Ha valaki kísérletezett már ezzel, írja meg legyen szíves az eredményt.

Figyeljünk arra, hogy ne legyen a weboldalunk tele ilyen jellegű reklámokkal, elriaszthatja a látogatókat.

5. Beépített kereső

Linkmanagement Címkék: weboldal látogatottság csökkenése2009.07.13. 20:33

A következő hiba, amire oda kell figyelni a weblaptulajdonosnak, hogy működjön az oldal beépített keresője.

Ez nagyon fontos például a webshopoknál, hogy a vevő azonnal megtalálja azt, ami őt érdekli. De akkor is fontos, ha honlapunkon sok információ van elhelyezve.

Gyakran járok úgy, hogy beírom az oldal keresőjébe a kulcsszót, aztán vagy nem történik semmi, vagy kiírja a zéró találatot, akkor is ha én tudom, hogy ott van, mert már olvastam korábban. Aztán hosszas keresgélés után meg is találom. Ha van hozzá türelmem vagy ha nagyon akarom azt a terméket. De ne próbálgassuk a felhasználók, vevők türelmének határait átlépni.

Egy honlap legyen jól átlátható, és jól működő. Az oldalt próbáljuk úgy felépíteni, hogy ne legyen szükség belső keresőmotorra.

4. Hol jártam...?

Linkmanagement Címkék: weboldal látogatottság csökkenése2009.07.12. 19:11

Negyedik hibaként nem egy óriási bakira hívnám fel a figyelmet, de nagyon bosszantó tud lenni a felhasználóknak.

Adva van egy honlap, ami nagyon jól össze van rakva. Jó sok információval, belső linkkel.

A látogató olvasgat, aztán egyszer csak elveszik az információ sűrűjében, mert nem látja, hogy már hol járt. Igyekezzünk úgy megtenni a beállításokat, hogy ha a felhasználó már rákattintott egy linkre, annak változzon meg a színe. Sok információ esetén, nagyon hasznos ez a funkció és sok bosszúságtól megkíméli honlapunk látogatóit.

3. blablablabla

Linkmanagement Címkék: weboldal látogatottság csökkenése2009.07.09. 11:56

Sziasztok,

lépjünk is tovább, hogy milyen hibát követhetünk el honlapunkon, amitől a látogatók, gyorsan továbbkattintanak.

3. blablablablabla

Igen, a túl sok szöveg, vagy a túl kevés szöveg. Egyiket sem szeretik a felhasználók.

A weboldal szövegének megírása nem könnyű feladat. Akár heteket is eltölthetünk ezzel, de kulcsfontosságú a szerepe. Ha túl sok a szöveg, és a felhasználó nem találja a lényeget, továbbkattint, vagy egyszerűen csak átugorja, nem olvassa el a "rizsát".

Viszont, ha a szöveg nem elég terjedelmes, kevés lesz az információ. A dizájn lehet, hogy szép, a weboldal mégis a profizmus hiányát fogja bennünk kelteni. Ebben az esetben se várjunk sok megrendelést a honlapról.

Sokak számára az egyik legnehezebb feladat a szöveg megírása. Ritka, hogy elsőre sikerül jól megírni. Van, hogy az egészet kukázni kell, és újra kell kezdeni.

Ne sajnáljuk az időt, energiát erre, hiszen a weboldalunk szövegén múlik, hogy a látogatót vásárlásra tudjuk-e ösztönözni vagy sem.

 

2. lassú letöltés

Linkmanagement Címkék: weboldal látogatottság csökkenése2009.07.03. 15:13


Az Internetnek az egyik legnagyobb előnye, hogy gyorsan jutunk információhoz. Ha valami után kutatunk, csak beírjuk a keresőkbe a kulcsszavakat, és már kapjuk is az eredményeket.

Klikkelünk tovább, de csak várunk, és várunk, és várunk...

Aztán bezárjuk az ablakot, mielőtt bármi megjelenhetne.

Arra külön szeretném még felhívni a figyelmet, hogy felmérések szerint, amikor egy netes banki tranzakciókor, illetve internetes vásárláskor lassú letöltést tapasztalnak a felhasználók, akkor több, mint 80%-uk jelezte, hogy az hatással van a szolgáltatóba vetett bizalmára. A felhasználók egynegyede át is tér másik szolgáltatóhoz.

Ami a letöltést lassítja pl. nagyméretű videók, fotók, animációk.

Kerüljük ezek túlzott használatát. 

7 elkövethető hiba a honlapunkon, amitől a látogatók visszafordulnak!

Linkmanagement Címkék: weboldal látogatottság csökkenése2009.07.02. 15:40

Sziasztok,

kezdjük, hogy szeretnék adni 7 tuti tippet arra, mit kell tegyél a weboldaladdal ahhoz, hogy a felhasználó amint a honlapodra jut, már vegye is a nyúlcipőt.

1. Zene

Csendes este van... a srácaim alszanak. Én ülök a gép előtt, és békésen szörfölgetek. Ritka alkalom, és főleg csak éjjel van erre lehetőségem. A csendes esti békét egyszer csak megtöri a ZENE.

Egyből kapkodásba kezdek, hogy hol is kell ezt kikapcsolni??? Persze a "Kikapcsol" gombot nem találom, így már zárom is be az oldalt. És ha csak valami nagyon érdekeset látott ott a szemem egy villanásra, csak akkor nyitom meg újra az oldalt, de akkor már bölcsen, az erősítőt előtte kikapcsolom.

Viszont, ha nem láttam ott semmi érdekeset az alatt a néhány tizedmásodperc alatt amíg a honlapon voltam, nem nyitom meg újra.

Sokan vagyunk ezzel így, ugye? Munkahelyen, a főnök irodája mellett ez még cikibb lehet...
És ne felejtsétek el, hogy ami számunkra jó nóta, az nem biztos, hogy a felhasználók számára is az. Bosszantó az, amikor valamit odatolnak nekünk, amit nem is kértünk.

Ha mégis úgy érezzük, hogy honlapunk megnyitásakor kell egy andalító vagy éppen a pezsgő dallam, akkor a "zene kikapcsolása" gombot, jól látható helyre tegyük.

süti beállítások módosítása